Fókuszban
így használd az ásványok erejétAranyasszony hava
A meteorológusok nyárutóként tartják számon, a régi Székely-Magyar naptár szerint Új kenyér havának nevezik, eleink (az Avisura szerint) az Aranyasszony (Bőség) hava elnevezést használták augusztusra, a hónap régi magyar (katolikus) neve pedig Kisasszony hava.
Augusztust nevezik még Nagyboldogasszony hónapjának, Mária Szíve hónapjának, Szent István havának is az augusztus huszadikai ünnepségek kapcsán. Hívhatjuk bárhogyan, egy bizonyos: az augusztus a termőre fordulás, az új kenyér és az őszi munkára való felkészülés évadja. Erre fókuszálunk most, tarts velünk!
AngyalKövek
egyedi ásványékszerek készítője
VÉGTELEN
BŐSÉG
Magyarországon a kenyér, mint a család jólétét, bőségét, termékenységét szimbolizálta, és általában valaminek a kezdetekor kapott szerepet. Mai napig élő népszokás az új házba vitt kenyér és só, amely a háziak jólétét biztosítja. De ugyancsak jól ismert hagyomány, hogy az esküvő után az ifjú párt kenyérrel és sóval kínálják, amiből mindketten esznek egy-egy falatot annak jeléül, hogy együtt osztoznak az élet javain, és mindig legyen bőven mit enniük és ne hiányozzon házasságuk napjaiból az élet sója sem.
Noha az elmúlt tizenöt évben jelentősen megváltoztak a kenyérfogyasztási szokásaink, a kenyér (noha ma már inkább barna, teljes kiőrlésű vagy gluténmentes) még mindig nem ment ki a divatból.
www.Angyalkovek.hu
Így töltsd fel magad energiával:
Szeresd önmagad
Bánj úgy magaddal, mint egy jóbaráttal! Mi az, ami neked jól esne mástól? Tedd meg, bánj jól magaddal!
"Földelj"
A kerti munkák, a növényekkel való foglalatoskodás remek időtöltés, és szó szerint kiválóan "földel" is.
Csillagok
Add át magad a csillagok szépségének! Érezd az éjszaka hűvösét, az égbolt sötétjét, amelyben csak a csillagok pislákolnak!
Barátok közt
A hosszabb nappalok, az elviselhető hőmérsékletű nyári esték szinte csalogatnak a baráti összejövetelek megtartására. Ne állj ellen, éljenek a kerti partik!
a hónap ásványa:
SZÁRDÓNIX
Augusztus egyik születési köveként a szárdónixot emelnénk ki. A szárdónix vas- és mangánlerakódások nyomán fekete-fehérre és néha vörösesbarnára színezett kalcedon, jellegzetes mintájáról könnyen felismerhető, keresett kő. Már az ókorban is jól ismerték, és még a középkorban is a bőség, az erény, a rettenthetetlenség és az ékesszólás kövének számított. Úgy tartották, erősíti az értelmet és a józan belátást. Neve a benne található vörösesbarna szárder /karneol/ és ónix összetételéből ered. Metafizikai szinten stabilitást, önbizalmat és bizakodást ad.
Ezeket a kristályokat szeretjük nyáron:
E havi ásványajánlónkban megérkezett a nyár. A gabonaérlelő, szinte perzselő meleg színeit idéztük meg citrin és karneolachát segítségével. Ezúttal sikerült a napsugarakat egy karkötőbe zárni. Ugye, milyen jól mutatnak együtt egy karkötőben? A hónap karkötője csak a készlet erejéig és limitált ideig elérhető – vigyázz, nehogy lemaradj a kedvencedről!
- energia
- a szexcsakra ásványa
- tetterő, bátorság
- meleg erő
- gazdagság és bőség
- a napfonat csakra köve
- életigenlést közvetít
- derűlátást ad
- szemképráztatóan ragyog
Amint vetsz, úgy aratsz
A nyári napforduló és az őszi napéjegyenlőség között félúton találjuk az augusztus 1-re eső BŐSÉG ÜNNEP-et, melyet a kelták LUGNASAD-nak hívtak, ami nagyjából azt jelenti, hogy (‘A FÉNY ESKÜVŐJE’). Ezen a napon a betakarított termést ünnepelték, a megtermett gabonákat, gyümölcsöket, zöldséget, mindent, amit a föld adott, és azt a munkát is, mellyel megtermelték. Ez a bőség, a túláradó energiák ünnepe, hiszen ezt az időszakot még az oroszlán és azon keresztül a NAP uralja.
Az ünnep másik oldala viszont az elmúlás, hiszen ahhoz, hogy betakarítsuk a gabonát, amely a túlélésünket biztosítja, azt le is kell vágni, tehát a növényt “megöljük”, hogy mi élhessünk. Így szimbolizálja az ünnep, hogy nincs élet halál nélkül. Figyelmeztet arra, hogy meg kell találnunk azt a helyes időpontot, amikor az általunk elvetett magokból kikelt termést learathatjuk, és a folyamat során kiválogatjuk azt, amire szükségünk van ( élelem, vetőmag ), a többitől pedig búcsút veszünk ( ez már a SZŰZ minősége ). Ezáltal egyben a számvetés időszaka is: mit vetettünk és mit arattunk, mit kell elhagynunk, elengednünk, mit kell továbbvinnünk.